Bemutatkozunk

Községünk Somogy megye szívében, Belső-Somogy árkokkal és vízfolyásokkal szabdalt dombjai között fekszik. Somogyjád környékén mintegy 180 hektár erdő borítja a tájat, a falu külterületének nagy részén viszont a kedvező talaj miatt jelentős mezőgazdasági művelés is folyik. Az évszakok változásával ezért szinte mindig más kép tárul elénk, napról-napra új színek ölelik körül lakóhelyünket. Falunkba érve virágos udvarok, gondozott, zöldellő közterületek fogadják az utazót. Van két csodálatos parkunk és két szép templomunk. A falu területe 25,06 négyzetkilométer, melyből a belterület 169 hektárnyit tesz ki.

Kaposvártól, a megyeszékhelytől, községünk mindössze 17 kilométernyire fekszik, így csupán húszpercnyi autózás szükséges, ha a városban akad intézni való dolgunk. Mivel Somogyjád a Kaposvárt-Fonyóddal összekötő országút mentén fekszik, az autóbuszok viszonylag sűrűn járnak mind a harminc kilométerre fekvő Balaton, mind a megyeszékhely irányába. Településünknek a Fonyód-Kaposvár vasútvonalon van állomása.

A szomszédunkban - tíz kilométernél nem messzebb - fekszik a halastavairól és műemlékeiről nevezetes Alsóbogát, a régészeti emlékeiről ismert Bodrog, a gyönyörű természeti környezetben fekvő Edde, a krumplisfesztiváljával sikert arató Mernye, a világhírű képzőművész, Szász Endre egykori lakóhelye Várda, és a százéves Tallián kastélyt őrző Osztopán.