Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

XV. évfolyam 94. szám /2006/5. július-augusztus

2006-08-31

Angol nyelvi tábor

Idén immár hatodik alkalommal érkeztek a Somogyjádi Református Egyházközség testvérgyülekezetéből, a Rochesterben található First Presbyterian Churchből gyülekezeti tagok Somogyjádra. A hét főből álló csoportot Neal L. Lloyd lelkész vezette.
Testvérgyülekezetünk nagyon fontosnak tartja, hogy bibliai történeteket ismertessen meg a foglalkozásokon részt vevő gyermekekkel és mindezt angol nyelven tegye. Ezért vállalják a hosszú utat, a nagy nyári melegben való egész napos készenlétet, ezért áldoznak idejükből és pénzükből is. Azt, hogy a fiataloknak mennyire fontos ez a hét, mutatja, hogy kb. 75 fő vett részt az alkalmakon.
A délelőtti foglalkozásokat követően vendégeink megtekintették a környék nevezetességeit, jártak Pécsett, Somogyváron, Tihanyban, Keszthelyen és Kaposváron. A hetet a péntek esti bemutató zárta, amelyen nagyon sok szülő és nagyszülő vett részt, akik örömmel figyelték, mennyi mindent tanultak a gyermekek és a fiatalok az öt nap alatt. A templomban tartott alkalmat tábortűz követte, amely szintén nagy sikert aratott.
Ezen a helyen szeretnénk megköszönni a vendéglátó családoknak, a gyülekezeti tagoknak, a falu vezetőinek, az iskola tanárainak és dolgozóinak a hét során nyújtott segítségét.

Forrás: Jádi Újság
Szerző: Kovács Szilvia

Sunday the 13th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates