Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XVI. évfolyam 102. szám 2007/5. november-december

2007-11-29

Illyés-hét az iskolában

2007-ben ismét négyes évfordulót ünnepelt a jádi iskola: 45 éve épült a körzeti általános iskola főépülete, 40 éve volt az ősbemutatója Az éden elvesztése című oratóriumnak, melyet az író a jádiak felkérésére írt. 105 éve született Illyés Gyula, akinek nevét 15 éve vette fel az intézmény.
Minden ötödik évben nagyszabású rendezvénysorozattal tisztelgünk a névadó emlékének, és visszük tovább az illyési szellemet. Idén sokoldalú és újszerű programokkal emlékeztek a tanítványok. Az ünnepi megnyitó után egymást követték a programok. Képzőművészeti kiállítás nyílt "aki itt él: szárnya van" címmel. Ezután a kistérségi iskolák tanulóinak részvételével versmondó verseny kezdődött, "Arcom mögött szívemben" mottóval. A zsűriben a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze, egyetemi tanár, gimnáziumi igazgató ült, akik mint ahogy az lenni szokott, nagyon nehéz helyzetben voltak a döntésnél. Következő nap természettudományi vetélkedő zajlott szintén kistérségi részvétellel alsós és felsős kategóriában. A zsűrizések idején Figura Ede kedveskedett zenés meglepetéssel a gyerekeknek.
A péntek a sport jegyében zajlott a sportcsarnokban. Körünkben üdvözölhettük Katus Attila aerobic világbajnokot, aki alaposan megmozgatta a társaságot.
Az Illyés-hét zárása két napig tartott. Az első napon, november 9-én, az ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Őket elkísérték Dr. Kolber István országgyűlési képviselő, Ficsor Ádám államtitkár és Pásztohy András. Miniszterelnök úr ünnepi köszöntőjében, és a vendégek is elismeréssel szóltak a példaértékű fejlődésről, a térségi összefogásról. Külön kiemelték, hogy ennek a falunak azért van múlta, és lesz jövője, mert megtalálta azokat a személyeket mind a faluvezetésben, mind intézményvezetőknek, akik az elképzeléseiket a falu véleményének kikérésével és támogatásával meg tudták és meg tudják valósítani. Elmondták, hogy csak ilyen a szemlélettel lehet hosszú távon sikeresen, eredményesen működni.
Az oktatási miniszter elismerését fejezte ki a nevelőtestületnek az iskolában folyó sokoldalú nevelőmunkához, igényes szakmai tevékenységéhez. A jubileumát ünneplő iskolának elismerő oklevelet és 1 millió forintot adott át Kovács Gyuláné igazgatónak ebből az alkalomból.
A második zárónap november 10-én volt, ahova meghívást kaptak a jádi iskola volt pedagógusai, az oratórium ősbemutatójának szereplői, és a kistérségi oktatási intézmények vezetői. A művelődési ház falán levő emléktáblánál újra részletek hangzottak el Az éden elvesztéséből, majd Gelencsér Attila, megyei közgyűlési elnök mondott ünnepi beszédet. Köszöntőjében a 40 évvel ezelőtti jádi kezdeményezést méltatta, hangsúlyozta az ilylyési gondolatokat, hogy minden jó cselekedetünk egy-egy lépcsőfok.
A koszorúzást követően a művelődési házban mondta el ünnepi köszöntőjét Dr. Kolber István országgyűlési képviselő. Kovács Gyuláné után Stamler Imre ny. igazgató köszöntötte az egykori tanítványokat, kollégákat, és Tokaji Lajossal közösen idézték fel az elmúlt évtizedek nagyszerű pillanatait - üzenetül a következő generációk számára.
A pedagógusok és diákok mindjárt bizonyították is elhivatottságukat, és "Őrizd meg a gyermeket, ki benned él" címmel csodálatos műsort adtak.
Az ünnepi műsor után a 45 éves iskolaépületben Sz. Hajdú Katalin festőművész kiállítását tekinthették meg.
Az évfordulók krónikájaként nívós kiadványt készített az iskola Balogh Réka főszerkesztésével. Szerkesztőségünk számára külön öröm volt olvasni, hiszen a Jádi Újság korábbi számaiból is idézték a híreket.

Forrás: Jádi újság

Wednesday the 4th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates