Jádi újság
XVI. évfolyam 102. szám 2007/5. november-december
2007-11-29
Tájékoztató az önkormányzat testületi üléseiről
Az önkormányzat képviselő-testülete 2007. október-november hónapokban 3 alkalommal ülésezett, továbbá egyszer közös testületi ülést tartott az iskolai intézményt fenntartó települések képviselő-testületeivel.
Az ülésen a képviselők meghallgatták az iskola igazgatójának beszámolóját az idei tanév indításának tapasztalatairól, továbbá az osztopáni és jutai tagintézmények vezetői is elmondták tapasztalataikat. Mint beszámoltunk róla, a nyáron Osztopán, Bodrog és Juta önkormányzataival együtt immár hét település a fenntartója a jádi intézménynek. A szervezeti-igazgatási és pénzügyi kérdéseken túl a szakmai kérdések is megvitatásra kerültek.
A jádi testület egyebek mellett módosította a gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló rendeletét, melyben a személyes gondoskodást biztosító intézményi térítési díjat határozták meg. A részletekről a körjegyzőségen kaphatnak bővebb tájékoztatást.
Az önkormányzat meghatározta az év végi, november-decemberi programokat, rendezvényeket. A hagyományokat folytatva idén is sor kerül a 14 év alatti gyerekek Mikulás-napi ajándékozására. A csomagok átadására december 1-jén kerül sor.
Folytatódik az időskorúak, 70 éven felüliek ajándékozása is, tartós élelmiszercsomaggal. Idén új kezdeményezésre a csomagok átadásában részt vesznek a somogyjádi civil szervezetek tagjai is.
Somogyjád vendége volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter 2007. november 9-én.
Iskolaigazgatói és történészi munkásságának elismeréseként miniszterelnöki elismerő oklevelet adott át Stamler Imre nyugalmazott igazgató részére a miniszterelnök.
Forrás: Jádi újság
Szerző: Lőrinczné Kiss Ilona, polgármester