Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XVII. évfolyam 111. szám /2009/1. január-február

2009-02-16

KÖZSÉGI KARÁCSONY

Zsúfolásig megtelt a művelődési ház nézőtere a község karácsonyi ünnepségén, amelyen Lőrinczné Kiss Ilona polgármesterasszony köszöntötte az ünnepség résztvevő-it.
Hetek óta lázas készülődés zajlott az óvodában, iskolá-ban, a különböző közösségekben, hogy kedves meglepe-tésként műsor kerüljön jelképesen a karácsonyfa alá. A legkisebbek, az óvodások betlehemessel idézték fel a néphagyományt. Az összeállítást Fehér Istvánné és Var-ga Zsófia készítette.
Az énekkar egy közismert dalt szólaltatott meg. A Csen-gőszó című művet Molnárné Egri Júlia tanárnő tanította be a kórusnak. Az ezt követő tánc koreográfiáját az ének-karos lányok készítették.
A citerások és a népi énekesek – Husi Gyula tanítványai - karácsonyi népdalokkal készültek az ünnepekre. A mű-vészeti iskola Tengertánc csoportja a regölés szokását vitte színpadra. A Körtéfa néptánc csoport rendhagyó, vidám produkcióval búcsúztatta el az évet. Egy karácso-nyi partira invitáltak bennünket humoros jelmezekben, sok poénnal és még több tánccal. A koreográfiákat Bózsa Brigitta és Turi Endre készítette.
A Nyugdíjas Egyesület verses-dalos összeállítással kö-szöntötte az ünnepeket.
A karácsonyi műsor utolsó ajándékcsomagját az Eszterlánc együttes és iskolánk versmondói nyújtották át Karácsonynak éjszakáján című műsorukkal. Az összeállí-tást készítette: Bózsa Brigitta, Bózsa Réka, Kovácsné Stéger Ilona és Turi Endre.
Az ünnepség minden szereplője hozzátett valamit a kará-csonyvárás hangulatához. Ahhoz, hogy az ünnep igazi , lélekhez szóló jelentését megértsük. Köszönjük.
Bögös Lászlóné

Forrás: Jádi Újság

Wednesday the 4th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates