Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XVII. évfolyam 119. szám /2010/3. június-július-augusztus

2010-07-05

ZENÉLŐ TEMPLOMOK SOMOGYJÁD

A Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás 2010. áprilisában indította útjára a komolyzenei sorozatát.

 

„Minden művészetek közt a zene áll legközelebb az éghez."  -írta Beethoven. E gondolat mentén találtunk nagyon jó helyszínekre a  templomokban.

 

Összefogott a kistérség vezetősége, az érintett települések polgármesterei és az egyházak tisztségvezetői. Nagyon jó partnerekre találtunk a koncerten fellépő zenészekkel, a verset előadó szavalókkal.

 

2010. június 19-én, 18.00 órakor a hangverseny-sorozat 3. állomásán, Somogyjádon a Református templomban csendülhettek fel ismert és kevésbé ismert dallamok.

 

Kovács Szilvia lelkésznő köszöntő gondolatai, a templom ismertetője után a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kamaracsoportjai léptek fel. A népes hallgatóság a furulya csoport, a klarinét duó és kvartett, Olajos Anikó és Takács Kitti magánénekesek, a hegedű duó, valamint Demeter Boldizsár és kísérőjének tapsolhattak.

 

Kovács Szilvia lelkész áldása zárta a meghitt, felemelő élményt.

 

Az egy órás, kerek estét Lőrinczné Kiss Ilona polgármester asszony köszöntője, invitáló szavai a szeretetvendégségre fokozta, melynek sikerét a Nyugdíjas Egyesület tagjai finom házi süteménnyel gazdagították.

 

Összefogás nélkül nincs eredmény, és nélküle bármekkora erőfeszítés is hiábavaló lenne!

 

Köszönjük a somogyjádi embereknek, a település vezetőinek, az egyház lelkészének, presbitériumának, a Zeneiskola növendékeinek és a felkészítő tanároknak, hogy az est sikerét ki-ki lehetősége szerint előmozdította!


Forrás: Jádi Újság

Wednesday the 4th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates