Akadálymentes logó

 

XIX. évfolyam, 129. szám 2012./3. szeptember - október - november

2012-10-04

ELISMERÉSEK

 

Ünnepi tanácsülésen köszöntötte a térség pedagógusait és köztisztviselőit a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás vezetése 2012. június 18-án a kaposvári városháza dísztermében. Sárhegyi Judit elnök Albert Schweitzer szavait idézte ünnepi köszöntőjében: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresik és megtalálják, hogyan lehet másokat szolgálni. Az ünnepségen a gyerekek műsora után négy, a kistérségben dolgozó pedagógusnak és négy köztisztviselőnek adtak át kistérségi pedagógiai, illetve köztisztviselői díjat. A többcélú kistérségi társulás hétfői ülésén pedagógiai díjat kapott  Benke Józsefné, a somogyjádi iskola történelem-angol szakos tanára.  Kistérségi köztisztviselői díjazott lett Sámson Pálné a Somogyjád, Alsóbogát, Edde körjegyzőségének munkatársa. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk. Kívánjuk, élvezzék sokáig a megérdemelt nyugdíjas éveket. A közösség érdekében végzett munkájukra továbbra is számítunk.

 

A pedagógus nap alkalmából munkája elismeréseként Torma Sándor, a kaposvári mezőgazdasági szakközépiskola igazgatója Nagyváthy János-díjat kapott, amelyet Budapesten Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adott át. A kitüntetéshez gratulálunk. 


Forrás: Jádi Újság

Saturday the 17th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates