Jádi újság
XX. évfolyam 132. szám 2013 / 1 január-február
2013-03-04
Informatikai tanfolyam indult
Juta Község Lakóinak Egészséges Életmódjáért Közalapítvány 2013. március 12-től 16 fő részvételével a somogyjádi Életmódházban tartja meg „Falusi fejlődést elősegítő képzés sorozat megvalósítása" című projektjét. A programot 8 településen bonyolítjuk le együttműködve a helyi önkormányzatokkal, akik segítséget nyújtanak a hallgatók projektbe történő bevonásával, egyes szervezési feladatok megvalósításával és az oktatási helyszín biztosításával. A projekt megvalósításához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Leader keretéből nyert el támogatást a közalapítvány. A képzés Somogyjádon a települési önkormányzat segítségével került meghirdetésre. A tanfolyamra bárki jelentkezhetett, határidőre 16 fő adta be a jelentkezési lapját. Az oktatás célja, hogy a résztvevők gyakorlati ismeretek elsajátítása révén képesek legyenek önállóan használni számítógépüket, élve az internet adta lehetőségekkel. A tanfolyam során sor kerül szövegszerkesztő, internetes böngésző, kép- és videó szerkesztő, víruskereső, dvd író stb. programok használatának elsajátítására. Emellett a hallgatók elsajátíthatják a ház körül saját felhasználásra és eladásra előállítható termékek termelésével, értékesítésével kapcsolatos, valamint a fenntartható környezet kialakításához szükséges ismereteket.
Köszönjük Vassné Jakabfi Mariann szervezőmunkáját!
Forrás: Jádi Újság