Jádi újság
XX. évfolyam 133. szám 2013 /2. március-április
2013-05-15
FELHÍVÁS!
Bizonyára önök előtt is ismert, hogy március folyamán az évszakra nem jellemző rendkívüli időjárás során Somogyjád felett egy szupercella alakult ki, amely a településünkön heves vihart okozott. A viharban egy villámcsapás során megsérült a templom tetőrész alatti párkányzata, tönkrement a villámhárító berendezés valamint az elektronikus harangozó készülék. Jelenleg az épület védtelenül áll. Továbbá a villámcsapás egyik mellékhatásaként a megsérült párkányzat résein keresztül befolyhat az esővíz, illetve a következő tél alkalmával a jég és a fagy jelentős károkat okozhat az épület szerkezetében, akár életveszélyessé téve azt.
Tisztelt somogyjádiak, kedves testvéreink!
A templom fennállása óta immár harmadszor van égető szükség a Somogyjádon élők összefogására és segítségnyújtására. Szeretnénk a párkányzatot és egy új villámhárító berendezést felszerelni. Sajnos a Somogyjádi Református Egyházközség nem rendelkezik a javítások elvégzésére felhasználható forrásokkal. Ahhoz tehát, hogy a szükséges munkákat elvégeztessük a 210 éve készült templomon, az egyházközségnek támogatásra van szüksége.
Ezúton kérjük arra a helyi lakosokat, hogy lehetőségeikhez mérten adományaikkal szíves segítséget nyújtsanak Somogyjád egyetlen műemlék épületének javítási munkálataihoz. Adományaik befizetése lehetséges az egyházközség folyószámlájára, melynek számlaszáma a következő: Dél-Dunántúli Takarékszövetkezeti Hitelintézet 67100059-10703917. Ezen kívül lehetőség van a személyes befizetésre is: Vassné Jakabfi Mariann képviselőtestületi tagnál az Alapszolgáltatási Központban, Györék Tiborné képviselőtestületi tagnál a TSZ irodán és Óvári Józsefnénél a polgármesteri hivatalban.
Ez úton is hálásan köszönünk minden segítséget, életükre Isten áldását kívánjuk!
Lőrinczné Kiss Ilona polgármester
Riedling-Kovács Szilvia lelkipásztor
Márton Sándor gondnok
Forrás: Jádi Újság