Jádi újság
XX. ÉVFOLYAM 135. szám 2013 / 4 szeptember
2013-09-27
FALUNAP SOMOGYJÁDON
Somogyjád Község Önkormányzata, a Somogyjádért Sport- Kultúra Közalapítvány, a Somogyjádi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és sok önzetlen támogatónak köszönhetően szervezhettük meg szeptember 21.-én Falunapi rendezvényünket. Az előző évekkel ellentétben, az idei Falunapot az égiek kegyeikbe fogadták, hiszen verőfényes napsütésnek örvendhettünk.
A rendezvényen sok finom ételből válogathattak vendégeink, köszönhetően a Somogyjádi Nonprofit Kft dolgozóinak valamint az itt főző baráti társaságoknak.
A Falunap sikeres lebonyolításához munkájukkal hozzájárultak az Önkormányzat közfoglalkoztatottjai, az általános iskola dolgozói, az óvoda munkatársai, az Alapszolgáltatási Központ alkalmazottjai valamint a Közös Önkormányzati Hivatal dolgozói. A falunap keretében Štefanje horvát községgel testvértelepülési kapcsolatot hoztunk létre, a közös gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolatok felvételének érdekében, a helyi önkormányzatok fejlesztésének ösztönzése céljából. A közös vacsorát megelőzően egymást váltották a különböző műfajú együttesek a színpadon. A helyi művészeti csoportok mellett tapsolhattunk a Kiskondás együttesnek, Takács Amarilla óvodásainak, Rónai Csaba és Rónainé Bódis Máriának, a somodori, szentgáloskéri és osztopáni nyugdíjas egyesületeknek. Különleges színfoltja volt a délutánnak A három tenor operett és musical műsora. Már ismerősként üdvözölhettük a színpadon a Megarox Társulatot, valamint az Ametiszt Tánc-sport Egyesületet, a Péntek esti dalárdát, a Heart and Soul rock zenekart. Új fellépőként találkozhattunk a somogyvári M.D.R zenekarral. Természetesen a futball sem maradt el. A szurkolók két mérkőzést láthattak: az ifik és a felnőtt csapat is pályára lépett Berzence ellen.
Polgármester asszony többször is cukoresőt zúdított a gyerekekre, akik kifogyhatatlan energiáról tettek tanúbizonyságot az ugrálóvárban és a trambulinon. A kicsiket az iskola ebédlőjében arc-és csillámfestés várta.
Napközben díjak is gazdára találtak: jutalmat kaptak a „Gondozott-virágos porta" tulajdonosok, valamint a kiváló punyasütők. A helyi és vendég alkotók munkáiból nyílt kiállítást lehetett megtekinteni az általános iskolában.
A rendezvényen jelen volt az Önkormányzat Startmunka Mezőgazdasági mintaprogramjának bemutató pavilonja, ahol a helyi termesztésű zöldségeket, illetve az ezekből készített finomságokat lehetett megkóstolni.
A falunapra látogatók az idei évben is hasznos információkkal gazdagodhattak az Egészségügyi sátorban, életmód és egészségmegőrzés témában. Ezúton is köszönjük Nagyné Erzsike és Szeginé Gyöngyi munkáját!
A kézműves foglalkozások kedvelői próbára tehették ügyességüket a korongozó sátorban, ahol szakavatott kezek segítették az alkotási folyamatot, hogy szebbnél szebb ajándéktárgyak készülhessenek. Az utcabálon a zenét a Vaklárma együttes biztosította.
Forrás: Jádi Újság