Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XXI. évfolyam 138. szám 2014/3 június-július

2014-08-05

Edzőtábor Somogyjádon

Sportcsarnokunk, átadását követően folyamatosan biztosítja a színvonalas lehetőséget különböző sportversenyek, sportfoglalkozások lebonyolítására településünk lakóinak, valamint a környék és az ország egyéb pontjairól érkező vendégeknek. Ez a nyár is így telik. Csarnokunk fogadja a nyári felkészülési időszakban a magyar ifjúsági röplabda válogatottat, illetve a serdülő csapatot. Mi sem bizonyítja jobban a somogyjádi sportlétesítmény felszereltségét, mint az, hogy országos válogatottak választják edzőtáboruk helyszínéül. A sportcsarnok mint helyszín mellett, a megvalósításban óriási szerepe volt a somogyjádi röplabda csapatnak. Jó kapcsolatot ápolva a válogatott tagjaival és edzőjükkel tudták elérni azt, hogy Somogyjád felkerülhessen a hazai röplabdaélet térképére.  A program ötlete már februárban megfogalmazódott Zarka Péter szövetségi kapitány és a somogyjádi lebonyolítást vezető Pánger Tímea gondolataiban. Az egyeztetéseket követően kezdődhetett meg az edzőtábor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) támogatásával. 20 fiatal és edzőgárdájuk érkezett Somogyjádra. A vendégházban szálltak meg, és az iskola konyháján étkeztek, kihasználva a szabad kapacitást a sportcsarnokban és a konyhán is. A táborban résztvevő fiatalok közül sokan már a magyar röplabda csapatok élvonalában játszanak a felnőttek között. Az ország számos pontjáról érkező csapattagok több alkalommal látogatnak Jádra. Első alkalommal tíz napig élvezték településünk vendégszeretetét, ezt követően kétszer öt napra, majd megint tíz napra érkeznek hozzánk a röplabdások. A napi két edzés lebonyolítását a szövetségi kapitány és a serdülő csapat edzője, Kelemen István mellett két segédedző és egy gyúró is segíti.


Kívánunk további sikeres felkészülést. Reméljük, a jövőben újra visszatérnek majd településünkre, és ebben a formában Somogyjád is közreműködhet abban, hogy a csapat a későbbiekben kimagasló sikereket érhessen el. Köszönjük a szervezők és a lebonyolításban résztvevők munkáját.                        /Tóth Barnabás/

Sunday the 22nd. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates