Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XXI. évfolyam 138. szám 2014/3 június-július

2014-08-05

SOMOGYJÁDI TEHETSÉGEK ELISMERÉSE

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság újonnan indult tehetséggondozó programja keretében országos képzőművészeti – festészet, grafika, szobrászat –versenyt hirdetett, amelyre a gyermekvédelmi ellátásban nevelkedő 3 – 18 éves gyermekek pályázhattak az ország egész területéről. A beérkezett 210 alkotást szakemberekből álló zsűri bírálta el, akik három kategóriában hirdettek győzteseket és különdíjasokat. Grafika kategóriában második helyezett lett a somogyjádi Balogh Bernadett. Berni jelenleg a mezőgazdasági szakiskola tanulója. Gratulálunk! Bízunk benne, hogy munkáit, képeit mi is láthatjuk majd

 



 

A 2014. évi Szent László Napok keretében megrendezett Gasztronómiai Fesztiválon a "Jádi Macskatiprás" nevet viselő főzőcsapatunk 3. helyezést ért el. A menü még elnevezésében is „királyi” volt: apróvad leves, annak is a java friss zöldségekkel és gesztenyével, majd szarvaspörkölt szelídgesztenyével vadítva és burgonyás-gesztenyés fánkkal körítve, végül süteményválogatás a menyecskék konyhájából. A finomságokat a tavalyi évhez hasonlóan idén is Horváth Zoltán jádi keramikus szépséges edényeiben tálalták. Köszönjük a résztvevő családoknak valamint az önkormányzat mellett támogatást nyújtó Sarkpont Zrt-nek! 

 




 Fellépésekkel telik a művészeti iskolások nyara. Júniusban Szentbalázson a Közkincs napon a Tengertánc együttes néptáncosai adtak színvonalas, nagy sikerű műsort. Citerásaink a somogyvári Szent László Napok keretében álltak színpadra. Augusztusban a környékbeli falunapokon lépnek fel a gyerekek, színesítve táncukkal, zenéjükkel a falunapok műsorát. Köszönjük a művészeti iskola tanárainak, a táncosoknak, citerásoknak és szüleiknek.

Sunday the 22nd. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates