Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XXI. évfolyam 140. szám 2014/5 augusztus- október

2014-11-19

Megújult az „Együtt könnyebb” Időskorúak Otthona

November 9-én adtuk át ünnepélyes keretek között a „Együtt könnyebb” Időskorúak Otthonát, amely közel 125 millió forintból újult meg, valamint férőhelyekkel is bővült. A beruházás keretében az épületet akadálymentesítették, hőszigetelték, kicserélték a nyílászárókat, s - az energiatakarékosság miatt - napkollektorokat is elhelyeztek az épületen. A bővítés következtében tízzel nőtt a férőhelyek száma, már 31 idős gondozottnak nyújt otthont az épület. (A szobákról, az otthon megújult belsejéről készült képeket megnézhetik Somogyjád honlapján és a hivatalos facebook oldalunkon is.)

 

Az átadóünnepségen polgármesterasszony köszöntötte a szép számú vendéget, érdeklődőt. Köszönetet mondott a szociális otthon dolgozóinak; az építésben, felújításban részt vevőknek. Megköszönte az otthon lakóinak türelmét, segítőkészségét, amellyel elviselték az építés ideje alatt felmerülő nehézségeket. Az iskolások és a művészeti iskola ifjú növendékei szívmelengető műsorral kedveskedtek a megjelenteknek. A műsorban az iskola pedagógusai is közreműködtek. Ünnepi beszédet mondott Dr. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja valamint Jakó Gergely, a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke. Köszöntötte a jelenlévőket Móring József Attila, a Magyar Országgyűlés jegyzője, országgyűlési képviselőnk is. A felújított, kibővített épületet Móring József Attila, Dr. Neszményi Zsolt, Jakó Gergely, Sebestyén Géza fővállalkozó kivitelező valamint Lőrinczné Kiss Ilona polgármesterasszony adta át Marosvölgyi Valéria intézményvezetőnek, az otthon lakóinak. Az intézmény vezetője köszönetet mondott a képviselő-testületnek, az építésben közreműködőknek. Riedling-Kovács Szilvia református lelkésznő és Sudár János esperes-plébános megáldották az átadott épületet. Az átadóünnepség állófogadással folytatódott, majd a református templomban Fekete Nándor orgonaművész adott emlékezetes koncertet.


Köszönjük mindazok munkáját, akik bármilyen formában hozzájárultak a nap sikeréhez. Kívánjuk, hogy az otthon lakói jó egészségben, békességben, családias légkörben éljék mindennapjaikat a minden igényt kielégítő, modern épület falai közt.

Sunday the 13th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates