Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XXII. ÉVFOLYAM 144. szám 2015 / 4 július-szeptember

2015-09-28

Nyári napközi Somogyjádon

Az elmúlt évek tapasztalatai és az egyre növekvő szülői igények alapján immár 4. alkalommal rendezték meg az önkormányzat, az önkormányzati intézmények és az iskola összefogásával a nyári napközis tábort. A nyári időszakban a napközi, a gyermekek napközbeni felügyeletének biztosítása a települési önkormányzat feladata. Ezért a Somogyjádi Önkormányzat 4 hetes nyári napközit szervezett az általános iskolás korú gyermekek – elsősorban az alsó tagozatos tanulók számára. A napközi a szünidő első napjával indult. Több mint 20 gyermek igényelte. Két hetet az iskola pedagógusai vállaltak, majd egy hétig az Alapszolgáltatási Központ munkatársai felügyeltek a gyerekekre, szervezték a foglalkozásokat. A 4. héten az óvoda dolgozói látták el a felügyeletet.

 

A június 29-től - július 3-ig tartó héten az Alapszolgáltatási Központ munkatársai biztosították a szabadidő hasznos eltöltését. Sikeres hetet tudhattak maguk mögött a szervezők, lebonyolítók: Marosvögyi Valéria intézményvezető, Horváthné Szlavati Gabriella, Husztiné Kiss Éva, Laczkó-Papné Bank Beáta és Kovács Alexandra.

 

Az 1. napon Eddén, a 2. nap Alsóbogáton jártak a gyerekek. Szerdán Somogyjádon az egyik csapat az agyagozással ismerkedhetett meg. A másik csoport a Vendégházban megtekintette az aktuális kiállítást. Ezután Lóth Szabolcs papagájtenyésztő madarait nézhették meg. A negyedik nap a Desedára látogattak el a gyerekek. Megnézték a látogatóközpontot, majd hajóra szálltak. A bátrabbak, felfedezték az arborétumot és a kalandparkot is. Pénteken gyalogtúrával indult a nap Várdáig. Majd a helyi kiállításokat tekintették meg, és a számháború izgalmait elevenítették fel.

 

A 4. héten az óvodában folytatódott a nyári napközi. A gyerekek társasjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal töltötték el az időt.

 

Köszönjük a 4 hetes napközis tábor szervezőinek, a lebonyolításban részt vevő tanítóknak, az Alapszolgáltatási Központ munkatársainak, az óvónőknek, a közművelődési referensnek, hogy biztosították a gyerekek felügyeletét, szabadidejük hasznos eltöltését.


Köszönjük, hogy amíg a szülők dolgoztak, gyermekeiket biztonságban tudhatták a programokban bővelkedő táborban.

Tuesday the 3rd. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates