Jádi újság
XVI. évfolyam 100. szám /2007/3. június-július-augusztus
2007-09-03
SPORT
Focis helyzetkép
Rövidesen megkezdődnek a 2007/2008. évi labdarúgó bajnokságok küzdelmei, melynek apropóján egy kis összegzést szeretnék adni Somogyjád jelenkori futballhelyzetéről, mindazok számára, akik egy kicsit is érdeklődnek településünk sportélete után.
Négy labdarúgó csapata van Somogyjádnak. A női felnőtt és utánpótlás a Ress Antal vezette „Edzett Ifjúságért” Szabadidőklub szakosztályaként, a férfi felnőtt és ifjúsági csapat, pedig a Tokaji Lajos elnök és a szakosztály által irányított Szabadidő Sportegyesület színeiben működik. Mindkét szervezet 40-50 fő számára ad lehetőséget a versenyszerű sportolásra.
De mi is történ az elmúlt egy évtizedben? A korábban a körzeti bajnokságok hátsó régióiban szereplő csapatunk a 90-es évek végén Budai István és Torma Sándor vezetése mellett a körzeti I. osztály, illetve a megyei III. osztály élcsapatává nőtte ki magát. Minden évben a feljutásért harcoltunk, de a megyei II. osztályba kerülés nem sikerült. Közben a csapat és a vezetés is kicserélődött. 2003-ban aztán megvalósult az, amire vártunk, hiszen a somogyjádi csapat 27 év után kivívta a megyei II. osztályban való indulás jogát. A rutinos kaposvári és helyi játékosokból álló társaság az ezt követő három évben szinte alig változott és ez megteremtette az alapot arra, hogy biztosítva legyen a jó szereplés. Stabil középcsapat lettünk, akik ellen senki nem mehetett biztosra. Aztán a fiatalok is megirigyelhették a felnőttek szereplését, hiszen a 2004/2005-ös bajnoki évben megmutatták, hogy rájuk is lehet számítani: magabiztosan nyerték a bajnokságot. A játékoskeret aztán ismét változott, hiszen az idősebb, rutinosabb labdarúgóink eligazoltak vagy abbahagyták a játékot, fiataljaink számára pedig túl nagy tehernek bizonyult a hirtelen jött bizonyítási kényszer, így az álomból keserű ébredés lett. A 2006/2007-es bajnokságban az utóbbi évek leggyengébb szereplését produkálva, óriási csalódást okozva csapatunk kiesett a II. osztályból, így augusztustól a III. osztályban folytatja a szereplést.
A Szabadidőklub női szakosztálya 2006 elején alakult és nagy lelkesedéssel és várakozással tekintett mindenki a bajnoki szereplés elé. Már önmagában az is nagy szó volt, hogy egy ilyen kis falunak, mint Somogyjád NB II-es csapata van, legyen az bármilyen sportág. Patinás, nagy múlttal rendelkező egyesületek ellen léptek a lányok pályára, mint a PMFC, a Sopron, a Csepel, de érdekes volt olyan nagyvárosok csapataival is megmérkőzni, mint Győr, Nyíregyháza vagy Veszprém. Jó volt hallani azokat az elismerő szavakat, amelyekkel idelátogató ellenfeleink a csapatunkat, Somogyjádot és az őket fogadó körülményeket illették, hiszen valljuk be, mi soha sem tudunk versenyezni, vetélkedni azokkal az anyagi és tárgyi lehetőségekkel, melyek nekik vannak. Összességében az első év jól sikerült, a csapat megállta a helyét ebben az erős mezőnyben és egy kis szerencsével akár még jobb eredményt is elérhetett volna. Ehhez talán csak a bátrabb támadójáték hiányzott, hiszen hiába kaptunk kevés gólt, ha a védekező taktikából adódóan a rúgott góljaink száma is szerényre sikeredett és így a sok döntetlennel semmire sem mentünk.
Az új bajnokság előkészületeiről és a csapatokról a Jádi Újság következő számában olvashatnak.
Birkás Béla szakosztályvezető
Forrás: Jádi Újság
Szerző: Birkás Béla