Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XVII. évfolyam 120. szám /2010/4. szeptember-október november

2010-11-02

TANÉVKEZDÉS

2010. szeptember 04-én tartották a megújult és bővített iskolaátadó ünnepséget a tanévnyitóval egybekötve. Az rendezvényen megjelent Gelencsér Attila országgyûlési képviselô, a Somogy Megyei Közgyûlés Elnöke, Dr. Farkas Zsolt, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkárának Kabinetfônöke. A kivitelező részéről Szabadics Zoltán, Grabant János és Gigler László, a műszaki ellenőrök részéről Kulcsár László ügyvezető, Francz Ottó és Virányi Zoltán műszaki ellenőrök, a projektmenedzsment részéről Boros Gábor képviseltette magát. Köszöntőt mondott Lőrinczné Kiss Ilona. Bózsa Brigitta tanárnő felkészítésével a népes megjelentek egy ünnepi táncos műsort is megtekinthettek.

 

A felújított iskola nem csak kívülről szép, de belül is sok változáson esett át. Többek között két tanterem is, a természettudományi (volt 5-ös terem) és egy művészeti (volt 1-es terem), teljesen modernizálva áll a tudásszomjas gyerekek rendelkezésére. Ezzel kapcsolatban Bózsa Brigitta kémia és rajz szakos tanárnővel készítettünk interjút, amiben elmondta, hogy a művészeti tanteremben új, állítható és nagyon praktikus padok és asztalok vannak, amiket a gyerekek is nagyon élveznek. Egy csendélet sarkot is létrehozott a tanárnő ezzel motiválva és inspirálva a tanulókat. A természettudományi terem sajnos még nincs teljesen kész, de az új padok és egy vegyifülke már be van szerelve a biztonságos kísérletezésre. Bózsa Brigitta azt is mondta, hogy már nagyon várják, hogy kész legyen minden, mert így a fizika és kémia órák sokkal érdekesebbek lesznek majd a gyerekek számára.                    Horváth Nikoletta


Forrás: Jádi Újság

Wednesday the 4th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates