Jádi újság
XVIII. évfolyam 123. szám 2011/2. február-március-április
2011-04-21
LABDARÚGÁS
Jól szerepel labdarúgó csapatunk a megyei II. osztályú bajnokság déli csoportjában. A hosszú téli szünetet, a sok edzést és edzőmérkőzést követően, a tavaszi szezon március 6-án kezdődött.
Mernye visszalépése miatt, azonban számunkra két héttel eltolódott a bajnoki rajt, így először március 20-án léptünk tétmérkőzésen pályára. Ekkor Taranyt fogadtuk hazai pályán, és nagyon jó játékkal 7-1-es győzelmet arattunk. Március utolsó hétvégéjén Somodorban hoztuk a kötelező győzelmet, majd következett a tavasz rangadója, amikor is a jelenleg első helyen álló Kiskorpádot vertük 2-0 arányban, közel 100-150 néző előtt. Április 10-én pedig Csokonyavisontán szerepeltünk. Most két hét szünet következik ismét, aztán májusban folytatódik a „nagy menetelés" a bajnoki cím megszerzéséért.
Jelenleg a 2. helyen állunk, tetemes előnnyel a tabellán utánunk lévő Magyaregres előtt, valamint mindössze alig lemaradva az éllovas Kiskorpád mögött. Szeretnénk a bajnokságot megnyerni, de ez nem csak rajtunk múlik már. A pályán igyekszünk kivívni a feljutás jogát, de a magasabb osztályba történő előrelépésnek anyagi, illetve személyi akadályai lehetnek. Külső támogatókat, szponzorokat kellene felkutatnunk még, mert a jelenlegi anyagi háttér nem elegendő a megyei I. osztályhoz. Serdülőcsapatot is kell működtetnünk az ifjúsági mellett, amit önállóan, segítség nélkül nem tudunk megoldani.
Ifjúsági csapatunk eddigi szereplése kissé elmarad a remélttől. A 4-5. helyre várjuk őket a bajnokság végére.
Tarany ellen egy nem várt vereséggel kezdett az ifi, amit Somodorban egy győzelem követett. A Kiskorpád ellen nem mi voltunk az esélyesek, bravúr lett volna a győzelem, amire volt is lehetőség, de sajnos mégsem sikerült.
Szeretnénk, ha kicsit többen lennénk, mert elég szűkös a játékos keret, valamint a mérkőzésekre történő „sportemberhez méltóbb" felkészülés is elvárható lenne.
Vezetőség
Forrás: Jádi Újság