Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XXI. évfolyam 138. szám 2014/3 június-július

2014-08-05

Nyári napközis tábor az iskolában

 

A tanévzáró ünnepség végeztével sem kattant iskolánk kapuján a lakat. Az elmúlt évek tapasztalatai és az egyre növekvő szülői igények alapján immár 3. alkalommal került megrendezésre az önkormányzat és az iskola összefogásával a nyári napközis tábor. Június 23-ától július 4-ig, két héten át 8 órától 16 óráig biztosítottuk a gyerekek felügyeletét, szabadidejük hasznos eltöltését.

 

A nyári időszakban a napközi biztosítása minden települési önkormányzat kötelező feladata. Ezt a feladatát a Somogyjádi Önkormányzat teljesítette. A szülőknek a tábor teljesen ingyenes volt. Községünk Önkormányzata –szociális feladatként- vállalta a költségeket, az eszközök és alapanyagok biztosítását, a gyermekek étkeztetését.

 

Szerencsés helyzetben van településünk, hogy az iskola állami átvétele óta is rendkívül jó a kapcsolata az iskolával. Ennek köszönhetően elhivatott alsó tagozatos pedagógusaink, tanítóink nyári szabadságukból áldozva, önkéntes munkában vállalták a gyerekek felügyeletét, foglalkoztatását, így az önkormányzatot semminemű bérköltség nem terhelte. Mindezért köszönetünket fejezzük ki iskolánk főigazgatójának, és minden pedagógusnak, akik számos érdekes programmal töltötték meg gyermekeink napjait.

 

Nagy népszerűségre tett szert a tábor a szülők és a gyerekek körében, így egy csöppöt sem csodálkoztunk, hogy idén tovább nőtt a résztvevő diákok száma. Naponta 20-26 tanuló élt a lehetőséggel. Naponta 2-2 pedagógus foglalkozott a gyerekekkel, újabbnál-újabb ötleteket, programokat hozva a napközibe. Rossz idő esetén benti időtöltésként délelőtt és délután is kézműves foglalkozásokat tartottak, de festésben, nemezelésben, süteménykészítésben és számos más területen is kipróbálhatták tudásukat, tehetségüket a gyerekek. A nap végén természetesen hazavihették műveiket, ezzel is megörvendeztetve szüleiket.

 

Idén sem maradhatott el a modern technika, az informatikai eszközök nyújtotta szórakozás és játékos tanulás. Az interaktív tábla és a tanulói laptopok még mindig megörvendeztetik a gyerekeket, szívesen dolgoznak vele. Amikor pedig kisütött a nap, tolongva szaladtak ki játszani az udvarra, ahol szintén nem maradtak szórakoztató programok nélkül. Birtokba vették a játszóteret, sportversenyeken mérték össze ügyességüket, és szemet gyönyörködtető krétaművek születtek az aszfalton.

 

Iskolán kívüli programot is szerveztek a tanítók, településünk vendégházát és kiállítását tekintették meg a gyerekek Tokaji Lajos bácsi kalauzolásával.  Az időjárás idén sajnos nem kedvezett a táborozóknak. A többségében hűvös, esős idő miatt a tervezett balatoni kirándulás elmaradt. Ennek ellenére is rendkívül jól érezték magukat a gyerekek, a szülők pedig elégedetten köszönték meg a lehetőséget, hogy amíg Ők dolgoztak, gyermekeiket biztonságban, programban dús táborban tudhatták.

 

Reméljük, jövő nyáron is hasonló érdeklődés mellett nyílhatnak szélesre az iskola kapui, és születhetnek olyan nagyszerű nyári élmények, mint az idei nyáron.

Sunday the 22nd. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates