Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XXII. ÉVFOLYAM 144. szám 2015 / 4 július-szeptember

2015-09-28

Ismét van rendőrőrse Somogyjádnak!

A falunap keretében adták át a Kaposvári Rendőrkapitányság Somogyjádi Rendőrőrs épületét. Az átadó ünnepségen ünnepi beszédet mondott Kovács István rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes, gazdasági főigazgató valamint Dr. Piros Attila dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány. A 12 település összefogásával felújított őrs átadásán Lőrinczné Kiss Ilona polgármester megköszönte a települések együttműködését, hisz a közrend, a közbiztonság egy-egy településen túlmutató, közös ügy. Kiemelte: a rend és a biztonság rendkívül jelentős közösségi érték. Megteremtése s megőrzése komoly feladat és felelősség, melyet egységesen, összefogással lehet megvalósítani. A rendőrőrs Somogyjádon kívül további 11 település több mint 8000 lakójának a biztonságát fogja szolgálni. Ez megnyugvással tölt el minden jószándékú, törvénytisztelő polgárt. Mindenkit, akinek fontos gyermeke, szülei, szerettei, otthona biztonsága.

 

A somogyjádi körzeti megbízott Tomics Sándor törzszászlós lett. Telefonszáma: 70/33-47-261.


A rendőrőrs minden dolgozójának jó egészséget, kitartást, eseménymentes szolgálatot kívánunk!

Tuesday the 3rd. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates