Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

Magyar Falu Program Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése - 2022


Kedvezményezett neve: Somogyjád Község Önkormányzata

Projekt címe (azonosító száma): Ravatalozók felújítása Somogyjádon (3346022152)

A szerződött támogatás összege: 8 098 924,- Ft

Támogatás mértéke: 100%

A projekt tartalmának rövid bemutatása:
A projekt keretében Somogyjádon a Bocskai utcai ravatalozó és a Bogáti utcai ravatalozó belső és külső felújítását valósítottuk meg. Célunk volt a projekt megvalósításával a ravatalozók állapotának javítása, valamint a vidéki településkép vonzóbbá tétele. A Bocskai utcai ravatalozó fa szerkezeteinek lazúrozására került sor. A héjazatot az időjárás több helyen megkezdte, így annak javítása is indokolt volt a beázások elkerülése végett. A felújítás során az eresz, tornác és homlokdeszkáról a régi lazúrozás, csiszolással került eltávolításra. Ezt követően a faszerkezet alapozása történt meg, majd felhordásra került két rétegben a védelmet biztosító lazúr. Belső térben a falfelületeken lévő meszelés lekaparásra került, majd a felületek alapozását követően két rétegben, fehér színűre lett lefestve. A homlokzat festése az alapozást követően szilikátbázisú festékkel került lefestésre. A héjazat sérült részeinek javítása pontszerűen történt meg. A Bogáti utcai állapota hasonló volt a Bocskai utca ravatalozóval így ezen az épületen is ugyanazon munkák kerültek elvégzésre. Ezen az épületen lévő nyílászárók is mázolásra kerültek. A régi festék eltávolítása után a szerkezetek alapozása, majd fedőmázolása történt meg. Az épület észak keleti sarkán süllyedés volt látható, ennek javítása érdekében az épület sarkánál az alapozás feltárásra került, majd a teherhordó altalaj elérését követően alábetonozásra került sor. A falon keletkezett repedések falvarrással kerültek rögzítésre, majd a festés előtt javításra kerültek a vágott hornyok.


A projekt befejezési dátuma: 2022.12.30.

 

Fotódokumentáció

Wednesday the 24th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates