Jádi újság
XVIII. évfolyam 124. szám 2011/3. május-június-július
2011-07-29
70 + 5 = 75 ÉVES A KIÁLLÍTÓHELY ÉS VENDÉGHÁZ
Valamennyiünknek jóleső érzés, amikor dicsérik községünket. Többek között büszkén hallgathatjuk, amikor azt mondják idegenek, hogy „településünk egyik legszebb épülete ez a Vendégház és kiállítóhely." Valóban? Igen! Az épület 75 éves, ugyanis 1936-ban kezdték építeni jegyzői lakásnak (lásd archív fotó). Az elmúlt évtizedekben sokféle szerepet szolgált. Elsősorban lakásként: jegyzők, vb titkárok, pedagóguscsaládok lakták. De volt itt iskolai tanterem, óvodai csoport is.
Új életet 5 éve él. 2006. június 16-án avattuk fel, mint vendégház és kiállítóhely szerepre (lásd fotó). A tágas nappali (teakonyhás résszel felszerelt) 2-3-4 ágyas szobák fogadják az itt elszállásolásra érkező vendégeket. Az elmúlt 5 évben sok magyar és külföldi vendég száll meg itt. Az épület másik része kiállítóhelyként működik. A belépőt „fotógaléria" fogadja, ahol községünk jelentős eseményeit és épületeit bemutató fényképek láthatók. Jobboldali szobában „állandó" helytörténeti kiállítás van. Az anyagokat községünk lakói biztosították. A szemben lévő szobában pedig „időszaki" kiállításokat rendeztünk, ezideig több mint húszat. Helyi és jádi kötődésű somogyi amatőrök és művészek alkotásait mutattuk be, sikeresen. Az udvari épületben és fészerben régi mezőgazdasági eszközök láthatók.
Az évforduló kapcsán új kiállítást szerveztünk, amely júliustól szeptember 15-ig tart: RETRÓ= MÚLTRA VISSZATEKINTŐ KIÁLLÍTÁST!
A kiállítás anyaga már szépen gyarapszik, viszont, segítő, támogató lakosainkat továbbra is kérjük, ha van az elmúlt 50 évben használt tárgyi eszköze (konyhai eszköz, fotók, régi újság, ajándéktárgy stb.) egyszóval minden olyan dolgot, ami az elmúlt 50 évre volt jellemző, kérjük biztosítsák számunkra a kiállítás idejére. A kiállításra hozott bármilyen anyag átvétele minden nap a vendégházban vagy a szemben lévő lakásomon.
Tisztelettel és köszönettel: Tokaji Lajos
Forrás: Jádi Újság
Szerző: Tokaji Lajos