Széchenyi 2020. - befektetés a jobe
Akadálymentes logo

 

XVIII. évfolyam 124. szám 2011/3. május-június-július

2011-07-29

KICSENGETTEK…

Véget ért a 2010-2011-es tanév, amely sok újdonságot hozott.

 

Sok éves áldozatos munka eredményeként szeptemberben irigylésre méltó környezetben kezdhette meg a tanévet az általános iskola 172 tanulója. Felújított, megszépült épület, benne barátságos tantermek, új szaktantermek, korszerű eszközök, felszerelések, bútorok; zárható tanulói szekrények, tanulói laptopok, udvari játékok várták a gyerekeket és a tanárokat.

 

Intézményünk életében jelentős változást hozott a mernyei és a mezőcsokonyai tagintézmények csatlakozása is, hisz augusztus 1-jétől az integráció kibővülésével 18 település közös fenntartásában működött 8 óvoda, 7 általános iskola, a művészetoktatási és a szakszolgálati intézményegység. Sok változást kellett megszokniuk ismét az oktatás szereplőinek: a pedagógusoknak, szülőknek, gyerekeknek, fenntartóknak egyaránt. Minden partner példás összefogásával sikerült áthidalni a kezdeti nehézségeket.

 

Pedagógusaink, diákjaink sokat dolgoztak ebben a tanévben.

 

Folytattuk a kompetencia alapú oktatást a 2. 4. 5. és 6. évfolyamon. A műveltségi terület tantárgyi bontás nélküli oktatása folyt a 8. évfolyamon magyarból. Ismét megrendeztük a „Felém szalad Somogy" elnevezésű projektet, a témanapokat, témaheteket.

 

A tanulmányi munka hatékonyságát számos eredmény bizonyítja. Az alsó tagozatos gyermekek zömének bizonyítványában a kiválóan, illetve a jól teljesített minősítés szerepel, a felső tagozatos diákok tanulmányi átlaga 3,61 lett. 10 tanuló vihetett haza kitűnő bizonyítványt. A 32 végzős diák 56%-a érettségit adó középiskolában tanul tovább, amely arány jónak mondható. Bízunk benne, hogy mindannyian megállják a helyüket választott iskolájukban.

 

A tanórán kívüli foglalkozások a tehetséggondozást és a felzárkóztatást egyaránt szolgálták. Az úszásoktatás keretében az 5. osztályosok heti 1 alkalommal, térítésmentesen tanulhattak meg úszni a kaposvári Gyakorló Általános Iskola uszodájában.

 

Sikeresek voltak diákjaink a különböző tanulmányi és művészeti versenyeken, bemutatókon. Csodálatos kiállítást láthatunk az aulában a képzőművészeti szakkör tagjainak munkáiból, amelyek közül néhány Lengyelországba került, néhány a Parlamentben található. Országos 2. helyezést ért el Bogdán Hajnalka a Kutató Gyermekek Tudományos Konferenciáján. Szavalóversenyeken, angol nyelvi és matematika versenyeken, irodalmi és környezetvédelmi vetélkedőn vettek részt sikerrel diákjaink, de a sport területén is eredményesen képviselték iskolánkat.

 

A tanulás mellett a tanévben szinte minden hétre jutott valamilyen program, rendezvény, amelyeket felsorolni lehetetlen vállalkozás.

 

Csak ízelítőül: a falunapon, az október 23-i ünnepségen szerepeltek diákjaink.

 

Az Illyés-nap a környezetvédelem jegyében telt. Karácsonykor műsorral varázsoltunk meghitt pillanatokat a művelődési házba. A karácsonyi ünnepek után a hagyományos, vidám, jelmezes farsangolás következett.

 

Majd Gergelyjárás, szülői értekezlet az óvodában, bemutató foglalkozás a leendő 1. osztályos gyermekek számára, március 15-i ünnepség, papírgyűjtés, elemgyűjtés, futóversenyek-köztük a sikeres Vivicitta-, meghitt anyák-napi ünnepségek követték egymást.

 

A tanév vége felé közeledve a hősök napjára emlékeztünk. A gyermeknap alkalmából Eddére kirándultunk, ahol vetélkedők, játékok várták a felsős gyerekeket, míg az alsósok az iskola környékén rendeztek vidám programokat. Minden osztály jó hangulatú osztálykiránduláson vett részt, amelynek költségeihez hozzájárult a Szülői Munkaközösség is. A 4. és 6. évfolyam tanulói 2 napig Fonyódligeten táboroztak, hogy a szeptemberi tanévkezdés könnyebb legyen számukra. Újdonságként az alsó tagozatos diákok kitűnő hangulatú családi napokat rendeztek szüleikkel, testvéreikkel.

 

A tanév végén meghatódva búcsúztunk a ballagó nyolcadikosoktól a sportcsarnokban megrendezett tanévzáró és ballagási ünnepségen.

 

A nyári vakáció idején is több program várja a diákokat: táborok, osztályprogramok. Mindenkinek feltöltődést nyújtó pihenést, élményekkel teli, kellemes nyarat kívánunk továbbra is.


Forrás: Jádi Újság

Wednesday the 4th. Hosted by KoViSoft.Hu - Joomla Templates