Jádi újság
XXII. ÉVFOLYAM 141. szám 2015 / 1 január- március
2015-04-11
Több mint 40 év a közigazgatás szolgálatában
Közel 50, a közigazgatásban eltöltött év után községünk jegyzője, Pirkhofferné Szarka Ilona nyugdíjba vonult. Őt kérdeztük.
- Több mint negyven évet töltött a közigazgatásban. Gyermekként is ezt tervezte?
- Természetesen nem. Alsó tagozatos tanulóként tanító néni szerettem volna lenni, mert nagyon kedveltem a tanító nénimet, és úgy éreztem, ő is kedvel. Majd később megszerettem a matematikát, a kémiát, s a vegyészet vonzott. Valószínűleg ez a kémiatanárom hatására történt, mert számomra ő volt – és még szerencsére ma is köztünk van – a nagybetűs „Ember”. Érettségi előtt a szentgáloskéri tanácselnök, Gyuri bácsi megkérdezett, hogy lenne-e kedvem érettségi után a Tanácsnál dolgozni. Én azonnal igent mondtam. Gyuri bácsi már sajnos régóta nem lehet köztünk, de örökké hálás leszek neki, mert ő indított el ezen a pályán.
- Melyek szakmai életútjának legfontosabb állomásai?
- Amikor a pályafutásomat érettségi után a Szentgáloskér Községi Tanácsnál megkezdtem, már javában folytak az átalakulások, akkor került Somodor Szentgáloskérhez. Egy évvel később a szentgáloskéri hivatal Mernyére került, így én is ott dolgoztam egy rövid ideig, mert egy év múlva, alig 21 évesen, kineveztek Polány községbe, nagyszüleim és édesapám szülőfalujába vb titkárnak. 1972 és 1974 között nappali tagozaton elvégeztem Budapesten a Tanácsakadémiát. Életem legszebb és leghasznosabb éveit töltöttem ott. Ez idő alatt Polányt, Ecsenyt és Felsőmocsoládot is Mernyéhez csatolták, így az államvizsgák után, a diplomamunka megvédését követően újra Mernyére jártam dolgozni. A terv az volt, hogy a vb titkár nyugdíjba vonulása után én veszem át a hivatal vezetését. Ezért derült égből a villámcsapásként ért mindnyájunkat, hogy a járás terve az volt, hogy kineveznek Somogyjádra vb titkárnak. Hónapokig jártak hozzám a hivatalba, hogy meggyőzzenek, vállaljam el, de én nemet mondtam, míg végül letették a tanácselnök elé és elém a számítást, hogy mennyibe került az államnak a taníttatásom, és utasítottak, hogy vegyem tudomásul, hogy az államnak most Somogyjádon van rám szüksége. Tetszik, nem tetszik, mennem kell. Így kerültem sírva 1977. március 1-jén Somogyjádra, huszonévesen, vezetői tapasztalat nélkül, egy olyan apparátus élére, amelyben benne voltak a közös tanácsot alkotó községek korábbi vezetői. 1982 és 1984 között elvégeztem az Államigazgatás Főiskolát Budapesten. 1985-ben új tanácselnököt választottunk, és azóta dolgoztam együtt Lőrinczné Kiss Ilonával, aki nem ismer lehetetlent. Magasra tette a mércét mind a maga, mind a mi számunkra. Ennek a mércének csak nagyon kevesen tudnak megfelelni. Ez idő alatt rengeteg centralizációt, decentralizációt éltünk át, csak akkor ezt egyszerűsítésnek, korszerűsítésnek hívták. 1990-ben újabb átalakulás következett: létrejöttek az önkormányzatok. Volt két hónap arra, hogy az újonnan megválasztott önkormányzatok döntsenek arról, maradnak-e közös hivatalokban, vagy kiválnak, és új hivatalt hoznak létre. Osztopán és Bodrog úgy döntött, hogy kiválik, és Osztopán székhellyel alakítanak körjegyzőséget. Az akkor megválasztott osztopáni polgármester felkérésére közel öt évet dolgoztam Osztopánban, de továbbra is együtt dolgoztunk Somogyjád polgármesterével minden nagy beruházáson. Majd a somogyjádi polgármester kért, hogy jöjjek haza jegyzőnek, így 1995. november 1-jétől újra itthon dolgoztam.
- Kívülről úgy tűnik, sokat változott a jegyzői munka az elmúlt években. Hogy lehetett ezzel lépést tartani?
- 1990-ben az önkormányzatok megalakulásakor 2 200 jogszabály volt hatályban hazánkban. A felgyorsuló világban a jogszabályalkotás is felgyorsult. Évente több mint tízezer jogszabály és módosítás születik. A jegyző a törvényesség őre, neki naprakésznek kell lennie. Ha felvetődik egy kérdés vagy probléma, tőle a testületek és az állampolgárok is elvárják, hogy szinte azonnal tudja a megoldást, a választ. Ezt csak úgy lehet, ha naponta több órát tölt a jegyző jogszabályok, állásfoglalások, irányelvek olvasásával és értelmezésével. A jegyzői munka nem napi nyolc órás munkakör.
- Ön mit tart a jegyzői munka legnehezebb és legszebb feladatának?
- Amint említettem már, több ezer feladata van egy jegyzőnek. Vannak ügyek, amelyek csak egyszer merülnek fel az életében, de vannak olyanok is, amelyek sohasem. Csak megjegyzem, mindig az veszi igénybe a legtöbb időt, amelyet csak egyszer kell megoldani. Az a szép ebben a munkában, hogy végigkísérjük az emberek életét – néha a fogantatástól a halálig, s azon is túl, a hagyatéki leltárig. Szembesülünk a problémáikkal, gondjaikkal, a köztük lévő viszályokkal, de ott vagyunk örömteli eseményeiknél is. Egy kicsit pedagógusok vagyunk, néha pszichiáterek. Minden nap, minden ügy újabb kihívás. Aki szenved, azzal egy kicsit együtt szenvedünk, aki meghal, azzal egy kicsit meghalunk, ha örülnek, velük örülünk. Ott vagyunk mindenki életében valamilyen formában. Néha az is elég, ha meghallgatjuk a gondjaikat. Nehéz az érdekek egyeztetése, sokszor nem könnyű az ügyeket úgy megoldani, hogy egyik fél se érezze magát vesztesnek. Emellett a legnehezebb, ha a jegyző igazságérzete nem egyezik a jogszerűséggel, ugyanis a döntéseinknek törvényesnek kell lenniük, és ezt nem mindig érezzük igazságosnak.
- Kérem, meséljen el egy emlékezetes történetet!
- Somogyjádon történt jó néhány éve, hogy egy idős házaspár telefonon időpontot kért tőlem a meghallgatásukra. A megbeszélt időpontban mindketten megjelentek, és bejelentették, hogy ők el akarnak válni, bontsam fel a házasságukat. A megbeszélésnek az lett a vége, hogy kibékültek, s így hetven év körül már nem akartak elválni. Sokáig hálások voltak ezért a beszélgetésért. Sajnos a bácsi már meghalt, de a néni még ma is hív telefonon apró-cseprő ügyeiben, és azt mondja, hogy már a hangom hallatára is megnyugszik, mert tudja, hogy a problémáját úgyis megoldom.
- Több alkalommal elismerték munkáját.
- Két alkalommal lettem a tanács kiváló dolgozója, és többször értem el szakmai versenyeken dobogós helyezést. 1998-ban átvehettem a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét. 2002-ben az országban az elsők közt megkaptam a címzetes főjegyzői címet. A Kaposvári Kistérség is elismerte munkámat. 2010-ben vehettem át a Magyar Arany Érdemkeresztet. A legbüszkébb azonban a Somogyjád Díszpolgára címre vagyok. Nincs nagyobb elismerés, mint amit attól a közösségtől kapunk, amelyben dolgozunk és élünk, hiszen az a közösség ismer bennünket a legjobban, az tudja munkásságunkat, életünket a legjobban megítélni.
- Somogyjád virágos faluképe önnek is köszönhető. Honnan az érdeklődés a növények, a virágok iránt?
- Gyermekkoromban egy domb tetején fekvő, akkoriban Alsóbogátnak megfelelő lélekszámú településen éltem. Tavasszal ez a kis település rózsaszínű és fehér virágfelhőbe öltözött a gyümölcsfáknak és díszbokroknak köszönhetően. Nagyanyáim szerették a virágokat. Nem volt olyan dália, amit nagyanyám meg ne szerzett volna. A nagybátyám kertész volt, ugyan nem virágkertész, de gyakran voltam a lába alatt, és mindig kérdeztem: ezt hogy hívják, az micsoda? Gondolom, ez néha már idegesítette, ezért a növények neveit latinul mondta meg. Így fordult elő, hogy előbb tudtam néhány növény nevét latinul, mint magyarul. Egyszer egy szélvihar után rengeteg barackvirág hullott a földre. Én összeszedegettem és megsirattam őket, mert a barackvirágok meghaltak. A szomszédban a nagyszüleinél néha megfordult egy nálam néhány évvel idősebb kisfiú, aki látta ezt. Előkerült valahonnan egy doboz, amibe a kisfiú megnedvesített mohát tett, hogy abba tűzködjem bele a barackvirágokat, mert így tovább élnek. Akkor mi ketten megfogadtuk, hogyha megnövünk, feltalálunk egy olyan folyadékot, amelyet csak rácseppentünk a virágokra, és akkor azok nem halnak meg. A fiúból valóban vegyész lett, s több évtized múltán szóvá tette, hogy én nem, pedig mindkettőnknek nagy szüksége lett volna arra a folyadékra, ugyanis az ő felesége nagyon fiatalon halt meg rákban.
- A nyugodt pihenés évei következnek, de egy örökké tevékenykedő ember számára nem egyszerű a váltás. Mivel tölti a hirtelen megnőtt szabadidőt?
- Természetesen, mint mindenki, én is tartottam a változástól. Most nem is értem, hogy azt a sok feladatot, ami otthon vár rám, hogy végeztem el a munka mellett. Nem nagyon érek rá unatkozni. Időnként felkeresnek emberek, néha még más településről is, hogy adjak tanácsot, olvassam el a levelet, amit kaptak, és magyarázzam meg, hogy megértsék, vagy töltsem ki a papírt, amit kaptak. Szívesen segítek mindenkinek, akinek tudok. Sokat olvasok, de már általában olyan írásokat, amelyeknek nem áll az elején paragrafusjel. Hetente egy délután van elfoglaltságom az egyetemen, és talán tanulgatom az angol nyelvet. Nagyon sok tervem van még.
- Somogyjád lakói, a Jádi Újság olvasói nevében jó egészséget kívánunk, hogy még sokáig segíthesse mindazokat, akik számítanak önre, hogy megvalósíthassa terveit, álmait. Köszönjük az interjút.